Október 2-án jelennek meg a Nemzeti Együttműködési Alap 2024-es összevont pályázati kiírásai, majd október 16-tól már az egyszerűsített kiírások keretében is folyamodhatnak támogatásért a civil szervezetek. A Városi Civil Alap (nem azonos az önkormányzat tavaszi civil pályázatával) kiírásai már folyamatban vannak, ennek keretében október 2-ig várják a pályázatokat.

A „CIVIL INFO – NEA 2024” című országos tájékoztató rendezvény székesfehérvári előadására került sor szerdán, a Vármegyeházán az Echo Innovációs Műhely, mint a Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ címbirtokosa szervezésében.
Egy társadalom akkor működik jól, ha minél erősebb a civil rétege. A civilek összefogása erőt ad a társadalom számára – fogalmazott köszöntőjében Pálffy Károly, a Fejér Vármegyei Közgyűlés alelnöke. Hozzátette, a Miniszterelnökség olyan lehetőséget kínál, ami nagyban támogatja a civileket, így velük együtt, közösen tudjuk építeni hazánkat, a vármegyénket és a megyei településeken élőket.A civilek munkája által lesz tele élettel Székesfehérvár és Fejér vármegye! E nélkül üresebb, szegényebb lenne a városunk, vármegyénk – mondta a fórumon Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes. Arra kérte a civil szervezeteket, hogy éljenek az új pályázati lehetőségekkel.
Irodánk készséggel áll minden kedves érdeklődő előtt, aki pályázati tanácsra szorul!
Fotó: www.szekesfehervar.hu