2023. augusztus 31- ig lehetett pályázni a Magyar Falu program Falusi Civil Alap konstrukciójára, mely idén egy milliárd forint keretösszegben támogatta az 5000 fő alatti településeken bejegyzett civil szervezeteket.
A Magyar Falu Program célja az 5000 fő lakosságszám alatti települések hátrányainak enyhítése, így többek között az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, illetve olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek vonzóvá teszik az ott élők, illetve a letelepedni szándékozók számára ezen településeket. A Kormány kiemelt figyelmet fordíta megfelelő helyi ismeretekkel, kötődéssel rendelkező, kis településeken működő, értékteremtő civil szervezetek támogatására, és ehhez kapcsolódóan először 2020-ban megjelent a Magyar Falu Program új programeleme: a civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása.
